Megint itt hó, megint itt a zord hideg... Azok után, hogy PP-vel ma ilyen időben bejártuk fél Nyugat-Magyarországot (némi túlzás ugyan, hiszen "csak" Győrben rohangáltunk egész délelőtt, majd feljöttünk Budapestre, nah de akkor is...) valami szívmelengető finomságra vágytam, hogy kellően ellazuljak! Természetesen bevásárolni már nem volt időnk - sem energiám - így maradt a kamra rejtekében való kutakodás. Szerencsére megint sikerrel jártam (jó kis kamra :) ), így elkészülhetett ez a finom, gőzölgő Fehérboros póréhagyma krémleves! Mit ne mondjak, nagyon jól esett!!
Hozzávalók (3 főre):
- 2 szál póráhagyma
- 35 dkg burgonya
- 2 dl fehérbor
- 2 dl tejszín
- 1 leveskocka
- 1 ek vaj
- 7 dl víz
- 2 dkg parmezán
- 3 szelet sonka
- 6 szelet toast kenyér
- 6 szelet félkemény sajt, pl trappista
- só, fehér bors
Elkészítés:
A póré fehér részét felkarikázzuk, a vajon néhány perc alatt megpároljuk, majd felöntjük a fehérborral. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott burgonyát, a vízből és leveskockából készített alaplevet, sózzuk, borsozzuk & addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul. Ezután botmixerrel pürésítsük össze, adjuk hozzá a tejszínt, a reszelt parmezánt, ellenőrizzük, hogy megfelelően ízesítettük-e és néhány percig még hagyjuk közepes lángon, hogy az ízek kellően összeérjenek. Ekkor már érdemes kevergetni, nehogy leégjen... :)
Közben a sonkákat egy serpenyőben pirítsuk ropogósra, a sajttal beborított kenyereket pedig pár percre dugjuk a sütőbe grill alá, amíg a sajt szép aranyszínű nem lesz.
Egészségünkre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése