Mint ahogy már biztosan kiderült, szeretem az előre el(ő)készíthető ételeket, amiket evésidőben már csak meg kell sütni & nincs is velük több "macera". Ez jól a mindennapokban is, hiszen napközben PP-vel karöltve bekészítjük a napi finomságot, majd miután a Kisasszony nyugovóra tért, már csak megsütöm & vacsizhatunk is. Így sokkal nyugodtabban tellnek az esték & bizony Emberemre is több idő marad! ;)
Illetve az ilyen típusú ételek nálunk tökéletesen beváltak vendégváráshoz is, hiszen a barátok/család érkezésekor elég már csak beizzítani a sütőt és teljes erőbedobással foglalkozhatunk a vendégekkel.
Jöjjön akkor most az egyik kedvencünk, a Juhtúrós sült galuska, ami Emberemnek már csak sztrapacska marad, pedig ez bizony nem az!! :)
Hozzávalók (3-4 főre):
- 35 dkg lisztből galuska
- 20 dkg főtt császárszalonna
- 20 dkg juhtúró
- 2 dl tejszín
- 2,5 dl tejföl
- 1 tojás
- 10 dkg sajt
- só, bors, szárított chilipaprika
Elkészítés:
A szalonnát apró, kb 0,5cm*0,5cm-es kockákra vágjuk, lepirítjuk, majd zsírjával együtt egy nagy tálba öntjük. A galuskát sós vízben kifőzzük, majd a szalonnára öntjük és jól összekeverjük.
Közben a juhtúrót összedolgozzuk a tejföllel, a tejszínnel, a tojással, sózzuk, borsozzuk és ízesítjük összetört chilipaprikával. A chilivel csak óvatosan, mert az erejét igazán csak sütés közben adja át az ételnek! Én most 3 db kb 1,5cm-es piri-pirivel dolgoztam, nekünk bőven elég ekkora mennyiséghez, de persze ez ízlés kérdése! Aki szereti, ha 2* csíp, az ne sajnálja... :)
Szóval miután fűszereztük a keverékünket, öntsük a szalonnás galuskára & jól keverjük össze. Merjük át egy vajjal kikent tűzálló tálba, szórjuk meg bőven reszelt sajttal és forró sütőben 200C-on (légkeverésnél 180C) kb 40 perc alatt süssük készre. Ha ezidő alatt a sajt még nem pirulna meg eléggé, akkor néhány percre még magasabb hőmérsékleten hagyjuk a sütőben!
Egészségünkre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése