Miután a főcímet még mindig nem sikerült igazán személyre szabnom, most izgulok, hogy az első bejegyzés legalább sikerül-e... :)
Szóval jöjjön a Ricottával töltött palacsinta, ami egy könnyen elkészíthető, ámde annál nagyszerűbb étel. Előszeretettel szoktam készíteni vendégvárás előtt is, hiszen ha az ember kisüt 10 palacsintát, akkor a következő 10 már szinte jön magától. Előre bekészíthető a tepsibe/jénaiba akár már előző nap is, így a vendégek érkezésekor már csak a sütőbe kell betolni és amíg megsül, addig is lehet a barátokkal/családdal foglalkozni.
Hozzávalók (2 főre):
- 10 db kisebb méretű palacsinta
- 25 dkg ricotta
- 1/2 kis pohár natúr joghurt vagy tejföl
- 10 dkg kukorica
- 8-10 dkg reszelt sajt
- kapor
- só, bors
- kevés vaj a tál kikenéséhez
- ízlés szerint egy kevés tejföl a tálaláshoz is
Elkészítés:
A kukoricát megfőzzük (konzerv esetén természetesen ez kimarad :) ), majd összekeverjük a ricottával, joghurttal/tejföllel, kaporral & végül sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Ebből a töltelékből kanalazunk a palacsinták közepére, oldalukat behajtjuk, majd szépen feltekergetjük őket. A tűzálló tálat vékonyan kivajazzuk (hogy a végén ne érjen meglepetésként, amint a palacsinta sütés közben leragad, a töltelék pedig a tányérunk helyett a tálban marad - igen, már jártam így... :) ), majd szép sorban bepakoljuk a megtöltött kis csomagokat & megszórjuk az egészet reszelt sajttal. Forró sütőben addig sütjük, amíg a sajt szép aranybarna lesz. Nálunk ez kb 200C-on 20-25 perc (légkeveréses sütőnél 180C).
& íme az eredmény:
Egészségünkre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése